Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Íj választás és egyéb izgalmak


Hogyan válasszunk íjat, kezdőként? A kezdő íjászok legnagyobb hibája a türelmetlenség, ill. az, hogy túlértékelik magukat. Úgy vannak vele, hogy ha már magyarok, akkor lőni is tudnak, vagy nem is olyan nagydolog íjjal lőni. Magyarán olyan sztereotípiák alapján ítélkeznek, amik már szállóigévé váltak, mi szerint a „magyarnak teremt az isten lovat, s nyerget” (Petőfi S. János vitéz). Pedig lovagolni is meg kell tanulni és íjjal lőni is. Mert hát mit is kell csinálni? Van egy „pálca” rátesszük az íjra, megfeszítjük az íjat, célra tartjuk és már benne is van a sárgában. Volt olyan íjász tanítványom, aki az első edzés vége felé azt monda, hogy „nem is olyan egyszerű ez”.

Ennek a túlértékelésnek az az eredménye, hogy gyakran erős íjat választ a kezdő. Ez a lehető legnagyobb hiba, amit elkövethet az ember, ha íjat vásárol. Sok kudarc éri majd a nehéz íjjal lövőt és hamarosan abba hagyja az íjászatot vagy sok hibát „sajátít el”, amikre később újabb hibák épülnek majd. Ezeket a bevésett hibákat, pedig szinte lehetetlen kijavítani, vagy sokkal több munka árán, mint ha jól kezdtük volna el.

Hogyan válasszunk tehát nekünk való erősségű íjat? Az első próba során húzzuk ki az íjat, olyan hosszúságra, ami legalább megközelíti a húzáshosszunkat. (Vigyázzunk, nehogy üres oldás legyen a vége.) Tartsuk meg 30 mp-ig. Ha ez erőlködés nélkül sikerül, akkor az a mi számunkra kényelmes fonterő. Ha gyenge íjat választottunk, kérjük kissé erősebbet és azt is próbáljuk ki hasonlóan. Az íjász erőtartalékának 60%-át, de legfeljebb 70 %-át emésztheti fel az íj feszítésére fordított erő. Magyarán az íjásznak, sokkal erősebbnek kell lennie, az íjánál. Lehet, hogy valakinek az a véleménye, hogy túl óvatos vagyok, és azt mondja, hogy hozzá lehet erősödni. És néhány font erejéig ez igaz is. Sőt rövidtávon, néhány tíz lövés erejéig, sokan képesek jól teljesíteni nagy fonterővel is. De az íjászat nem rövid távfutás. Hanem maraton. Itt hosszú távon, sok sok edzésen és versenyen, s ezeknek az alkalmaknak sok sok lövésén kell megbízhatóan teljesíteni. Az erőtöbbletnek azért kell meglennie, mert az íjász, a horgonyzás közben, nem figyelhet a rögzítésre. A koncentrációját, amit a célra(!) kell teljes mértékig irányítania, nem bonthatja meg, hogy erőlködni kell.

A második próba, hogy lőjünk az íjjal. Javaslom, hogy ne is vegyünk meg olyan íjat, amit nem próbálhattunk ki, bármennyire csábító. Ezért van az, hogy ha valaki tőlem vásárol íjat, egy edzésre is oda adom, sőt bőrözés nélkül, „nyers” állapotban is lőhet a leendő íjával, mert akkor még lehet módosítani egyes részleteken. A lövés alakalmával, kijöhetnek még olyan hibák is, amelyek azt a döntést erősítik, hogy másfajta íjat vegyünk. Soha ne engedjünk a küllem vonzásának. Koncentráljuk teljes mértékig a lövésre.

Az íjaknak a formájukból, a felhasznált anyagokból kiindulva sokféle karaktere lehet. Hogyan mutatkozik ez meg? Pl. egyes íjak, már az elején „kemények” „húzósak”, mások kezdetben lágyak, s a végén „keményednek”, magyarán a húzáshossz vége felé, hírtelen fonterő emelkedés megy végbe. Mégis megtörténhet az, hogy mindkét íjtípus 28”-on pl. 40#-ot ad le.

Ha a két húzást egy grafikonon ábrázolnánk valahogy így nézne ki:

 

396658_322909591079993_100000828640325_830969_355030239_a.jpg

 

A két vonal közötti sraffozott terület az első íj előnye a másodikhoz képest.

A különbségből következik azonban egy, a felhasználó számára is fontos eltérés. A két íjtípus diagram vonalát összehasonlítva, egyértelműen látszik, hogy azonos húzáshossz és fonterő mellett a vonal alatti területek nagysága eltér, úgy hogy az első íj vonala nagyobb területet zár maga alá. Ez azt mutatja meg, hogy ennek az íjnak nagyobb a hatásfoka, magyarán gyorsabb. Ebből az következik, hogy azonos fonterő mellett laposabb röppályát kapunk, vagy ugyanolyan röppálya eléréséhez elegendő kisebb fonterejű íjat választani. Tehát mindenképp előnyösebb az íjász számára. Ebből a különbségből adódnak a feszítés alkalmával keletkező érzésbeli különbségek is.

Fix pontról

Mi a fix pont jelentősége? A fix pont más néven horgonypont az a hely, terület, felület az arcunkon, amelyet következetesen meg tudunk érinteni, minden lövésnél a feszítés alkalmával. Ez nagyban segít abban, hogy a húzáshosszunk ugyanolyan maradjon. Miért fontos ez? Ennek a fontossága abban áll, hogy ha változik a húzáshosszunk, változik az íjnak a vesszőre átadott ereje is. Ha változik az lövés ereje, változik a röppálya. Ebből pedig az következik, hogy ha ugyanolyan mértékig emeljük meg az íjat, de más hosszúságra húzzuk ki, már nem oda lövünk ahova számítottuk. Pl. azonos emelés mellett, de rövidebb húzással a lövés pályája rövidebb, íveltebb lesz, míg hosszabb húzás mellett hosszabb, laposabb lesz.

A történelmi íjászok, sajnálatos módon, nem használják ki a pályaíjász lövési technika nyújtotta előnyöket. Ilyen például a fix pont kérdése. A történelmi íjászok óriási hányada, a rögzítési pont megtalálását, elhelyezését, egyáltalán nem tartja fontosnak, vagy nem ott alakítja ki, amelyből több előnyt tud kovácsolni. Ennek talán az az oka, hogy a lovas íjászatot és az abból származtatott talpas lövési módszert tartják autentikusnak, hagyományosnak. De a lövési módszerekről, ill. ezek átalakulásáról, egy külön dokumentumot lehetne írni.

Talán látható már, hogy a pályaíjász technikát tartom a történelmi íjászok számára is a legjobbnak. Miért is van ez így? Hadd mondjam ezt el, a fix pontra vetítve. A történelmi íjászok, gyakran az arcuk valamely pontját érintik meg a húzó kezükkel, valahol az állkapocs fölött. S az már jó, ha mindig ugyanazt a helyet megtalálják. Ez már fix pont, de ebből nem lehet még másik két segítségül használható támpontot elérni. Vizsgáljuk meg, hogy hogyan állítják be az olimpiai íjászok a fix pontot. Ők az álluk alá, az állkapocs csont szögletéhez húzzák a feszítő kezüket olyan formán, hogy a húzó kezük behajlított mutató ujját az álluk alá illesztik. Ekkor a felfelé futó ideg pedig előlről-oldalról enyhén ráfeszül az állkapocs csontra. Mi az előny ebből? Az, hogy még két fix pontot ki lehet alakítani. Az egyik, amikor a felfelé futó ideget megérintjük az orrunk hegyével, a másik pedig akkor jön létre, amikor lefelé futó ideg, finoman érinti a mellkasunkat, közel a hónaljunkhoz. A másik módszerrel, amikor az íjász csak az arcát érinti meg, ezt nem lehet megcsinálni.

És jó néhány ilyen „apróságot” át lehetne venni az olimpiai íjászoktól!